Tuesday, 1 August 2017

NGC6914


Amikor egy-egy mély-ég témájú asztrofotót publikálunk, bizonyára sokakban felmerül, hogy pontosan mit is látnak a képen. Hold, Jupiter, Szaturnusz fotók esetén sokat nem kell magyarázni az adott képről (persze róluk is számtalan érdekességet lehet mesélni, de a látvány általában magáért beszél, és ez természetesen mit sem von le ezen fotók érdemeiből), de az ehhez hasonló, ritkán fotózott objektumok általában kevés nyilvánvaló dolgot árulnak el magukról a fotózással nem foglalkozók számára. Továbbá a készítés körülményeinek és asztrofizikai hátterének tisztázatlansága is sokakban azt az érzetet kelti, hogy a képek önkényesen, vagy vélt esztétikai szempontok szerint vannak "kiszínezve", "giccsesítve". Noha ez némely esetekben szándékosan vagy véletlenül megtörténik, és természetesen a szubjektivitás sem zárható ki teljes mértékben, azért az elsődleges szándék legtöbbünknél sosem ez (egyébként a fent említett esetekre külföldi fotósoknál lehet nagyon sok példát látni).
Arra gondoltam tehát, hogy a legutóbb elkészült fotóm kapcsán kicsit kifejtem, hogy pontosan mit is látunk, és miért látjuk úgy a képen, ahogy.
Az első és legfontosabb, szinte fundamentális dolog, hogy a képek feldolgozásánál az asztrofizikai hűségre kell törekedni. Ami nincs a képen, azt nem tesszük oda, ami ott van (az űrben), azt nem szedjük le. És nem csináljuk olyanra, amilyen nem lehet. Minden esztétikai kérdés - szaturáltság, kontraszt, kompozíció - csak ez után következhet.
Képem az NGC6914 -es emissziós köd komplexumot és annak környezetét ábrázolja. Ez a terület a Tejút sávjában, a Hattyú csillagképben található. Általában a Tejút karjaiban, ahol egyébként is sűrűsödik galaxisunk anyaga, nagy számú csillag és az őket körülvevő gázok és por található. Az ehhez hasonló, jellemzően nyári tejútban (de a téliben is) fotózott területek gyakran vörösben pompáznak, ahogy ez a képen is látszik. Ez nem a fotósok konvenciója miatt van, hanem azért, mert a környező forró csillagokból jövő ultraibolya sugárzás gerjesztett állapotba hozza a fent említett gázok atomjait. Ilyenkor az atommag körül „keringő” elektron egy magasabb energiájú héjra lép. Amikor ez a gerjesztett állapot megszűnik, az elektron visszalép stabil pályájára, és a korábban közölt energia fény formájában kisugárzik. Ennek a fénynek anyagonként jól meghatározható és állandó, az anyagra egyértelműen jellemző hullámhossza van. Hidrogén esetén az első gerjesztett állapot sugárzása 656,281 nanométer. Ez pedig vörös szín, és ezt hívják Hidrogén alfa sugárzásnak. És miért vörös szinte minden ilyen kép? Mert a hidrogén a világegyetemünk leggyakoribb anyaga, legelemibb építőeleme, a csillagok is ezekből a hidrogénfelhőkből születtek, születnek most is, ezért elég nagy valószínűséggel fogunk találni a Tejút karjaiban ilyen hidrogénben gazdag területek. De nem csak a hidrogén tud gerjesztett állapotban fényt sugározni, hanem például az oxigén vagy a kén is, de a konyhai fénycsövekben is hasonló elven jön létre látható fény. Továbbá a hidrogénnek sem csak egy gerjesztett állapota van, hanem több is, melyek már nem vörösek. Az ilyen világító ködöket hívjuk egyébként emissziós ködöknek. Az, hogy egy emissziós ködben milyen gáz összetétel van, erősen befolyásolja annak színét. Hosszas utánjárást és pontos utómunkát igényel az, hogy ezeket a lehető leghűségesebben adjuk vissza. Ezt tovább nehezíti az is, hogy a színeket a légköri viszonyok, horizont feletti magasság és a fényszennyezés is erősen torzítja, így egy bizonyos pont után már tulajdonképpen a fotós szubjektivitása is belép a képbe. Hogy miért nem látjuk ezeket a színeket szabad szemmel is? Egyrészt azért, mert a szemünk számára nem bocsájt ki elég fényt egy ilyen terület ahhoz, hogy színesben lássuk, ráadásul a legtöbb ilyen hullámhosszra a szemünk már majdnem teljesen vak. Például a Hidrogén alfa az általunk érzékelhető tartomány legszélére esik. Sok esetben írjuk oda a technikai adatokhoz, hogy a kép átalakított DSLR géppel készült. Az átalakítás is éppen ezért szükséges, mert a gyári állapotú gép ugyan annyira érzékeny csak erre a tartományra, mint a szemünk. Az átalakítás során egy olyan infravörös szűrő kerül a gépbe, mely ezt a tartományt még 90% körüli hatékonysággal ereszti át. Továbbá azért van szükség hosszú, akár több perces expókra, hogy elegendő fényt gyűjtsünk a szenzorra ahhoz, hogy elegendő információt tudjunk abból kinyerni.
Most nézzük a csillagokat. Még a saját apám, aki 40 éve fotográfus és elismert amatőr fotóművész, fintorogva nézte az egyik hasonló fotómat, és feltette azt a kérdést, hogy miért kell így kiszínezni a csillagokat, és miért teszem rá azokat a giccses sugarakat. Ezért hát azt gondolom, ez a jelenség is magyarázatra szorul. A csillagok színessége valós! Tulajdonképpen a csillagok azok, melyek a legbiztosabb támpontot adják egy fotó helyes színegyensúlyának meghatározására. Ha pedig elegendő fényt gyűjtünk össze a fotónkhoz, ezek a színek szépen és viszonylag pontosan meghatározhatóak. A színnek ugyanis közvetlen összefüggése van a csillag hőmérsékletével. Leegyszerűsítve: minél melegebb egy test, annál rövidebb hullámhosszú elektromágneses sugárzás formájában emittálja hőjét. Ez a jelenség már a 19. században is ismert volt, de a pontos leírása és a hőmérsékleti sugárzás problematikájának megoldása lehetetlen volt a hagyományos fizika eszközeivel. A megoldásra Max Planck jött rá 1900-ban közölt hipotézise alapján, mely hipotézis igaznak bizonyult, és mellesleg letette a kvantum fizika alapköveit. Tehát ha egy csillag "hideg", akkor vörös lesz. Ahogy melegedik, a színe tolódik a spektrumon a narancs a sárga majd a kék felé. A csillagászok pedig pontosan katalogizálva és elérhető módon nyilván is tartják a csillagokat. Nagyon fényes csillagok esetén ezeket a színi különbségeket szabad szemmel is könnyedén fel lehet ismerni (Arcturus vs Vega, Betelgeuse vs Szíriusz).
Ami a sugarakat illeti, azok sem a feldolgozás során kerülnek a képre, bár külföldön elfogadott, hogy utólag photosop-olnak a csillagokra tüskéket, de szerintem ez se nem etikus, se nem esztétikus. A tüskék a newton rendszerű távcsővel készült fotók sajátosságai. A tubusban elől, ahol a segédtükör található, általában 4 darab tükörtartó láb szeli át a fény útját. Az ezeken "megcsillanó" fény kelti a csillag 4 sugarát, melyet egyébként diffrakciós tüskéknek hívunk. Mivel ezek nem az égen vannak, akár el is lehetne távolítani őket, de mivel ennek a műveletnek az eredménye kétes, inkább az a szokás alakult ki, hogy minél esztétikusabban, a kompozíció részeként dolgozzuk ki őket. Ezek alakja egyébként árulkodik is távcsövünk állapotáról. Ha aszimmetrikusak vagy a csillagtól indulva szétnyílóak, az mind arról árulkodik, hogy a lábak nem megfelelően állnak, mely akár egyéb, leképezést rontó hibát is okozhat. Lencsés, vagy tartóláb nélküli katadioptrikus csöveknél nem keletkezik ilyen diffrakciós tüske (másmilyen lehet, de annak más az oka).
A fénylő hidrogénen és színes csillagokon kívül azonban még sok minden más is van a képen, és legtöbbször ez a "más" az igazi fotótéma. Ez esetében sincs ez máshogy, hisz a főtéma a kép közepén látható kékes derengésű foltcsoport valamint az átlósan húzódó sötét sáv. Ezek az úgynevezett reflexiós ködök, melyek a környező csillagok fényét verik vissza, vagy éppen takarják ki. Az itt látható kékes foltok éppen azért kékek, mert kék színű, tehát nagyon forró csillagok világítják meg. Kinézetre nagyon hasonlítanak egyébként a Fiastyúk körüli ködösségekre. A sötét sáv pedig csillagközi por és gáz, melyet nem világít meg, és nem gerjeszt semmilyen csillag (legalábbis a felénk néző részét), és mely a galaxisunk evolúciója során csillagok szeleinek hatására, valamint ősi szupernóvák lökéshullámaitól, és azok maradványaiból alakulva hömpölyögnek keresztül a Tejúton. Az ilyen erőhatások általában újra és újra csomósodást idéznek elő ezekben az anyagfelhőkben, mely újabb és újabb csillagok és bolygók születéséhez vezet. Meglepő, de a sötét por mögött megbújva gyakran úgynevezett Herbig-Haro objektumokat is lehet látni (bár az én felbontásom ehhez már kezd kevés lenni), amely a csillagkeletkezés egyértelmű és látványos jele. Az ilyen objektumoknál éppen azt lehet elcsípni, ahogy a protocsillagba hulló anyag a csillag pólusain keresztül jet formájában kilövell, majd a csillagközi porba ütközve felizzik. Hasonló objektumokat lehet megfigyelni egyébként az M78-as reflexiós köd sötét porsávjaiban is. Továbbá számos izgalmas, böngészésre és kutatásra érdemes részlet található a képen, pl a V1515 Cyg csillag, melyen teljesen egyértelműen kivehető a csillag körül formálódó por buborék, melyből vélhetően a bolygórendszerét alakítja ki. De nem csak ezen, hanem szinte bármilyen képen, melyet az ég felé fordított távcsővel készítünk, érdemes bogarászni, hisz meglepő, de a könyvekben olvasott, vagy a tévében látott megfoghatatlan, felfoghatatlanul távolinak tűnő misztikus jelenségeket hozzák karnyújtásnyi távolságba.


Scope: 200/800 SkyWatcher Newton
Mount: SkyWatcher NEQ6 pro upgraded
Guiding: Lacerta MGen autoguider
Camera: Canon EOS 600D
Exposure: 141*5 min on ISO 800 
Date: from 2017.06.23 to 2017.07.18
Location: Ágasvár, Mezőfalva, Medvida (Hr), Velika Popina (Hr)

Friday, 7 July 2017

Messier 106

This image made it to APOD on 07.07.2017



Scope: 200/800 SkyWatcher Newton
Mount: SkyWatcher NEQ6 pro upgraded
Guiding: Lacerta MGen autoguider
Camera: Canon EOS 600D
Exposure: 204*5 min on ISO 800 
Date: from 2017.01.21 to 2017.04.01
Location: Tardos, Zselic, Mezőfalva

Find me on Facebook! 

Wednesday, 3 May 2017

Messier 15 The Old globe and the dust



Eng: Messier 15 (M15) globular cluster and currents of IFN (integrated flux nebula) is pictured on this image. These two types of deep sky object are some of the most mysterious things. While globular clusters are quite common yet the oldest creatures in Universe, their origins and their role in galactic evolution are still unclear. Integrated flux nebula is a relatively recently discovered phenomenon. These ghostly filaments of dust and gas are "above" the plane of Milky Way and illuminated by its integrated light. M15 is one of the oldest and most dense known globular clusters. It's hovering over the plain of the galaxy 33 600 light years from us in constellation Pegasus, where IFN is also relatively dense. This field of view gives us a cross-section insight of the structure of our galaxy in three scales. The foreground stars in the plane, the INF above them and the Old Myterious Globe, a shiny jewel of our home galaxy.


Hun: A képen a Messier 15-ös (M15) gömbhalmaz és az integrált fluxus köd fodrai láthatóak. Ezek az objektum típusok talán a legtitokzatosabbak az összes közül. A gömbhalmazok viszonylag gyakoriak az Univerzumban, mégis az eredetük és a szerepük a galaktikus evolúcióban még mindig nem teljesen ismertek. Az integrált fluxus köd létezése viszonylag új felfedezés. Ezek a kísérteties halvány por és gáz foszlányok a galaktikus sík fölött "lebegnek" és a Tejút integrált fényét verik vissza (innen az elnevezés). Az M15 az egyik ismert legöregebb és legsűrűbb gömbhalmaz a Tejútban. 33 600 fényévre tőlünk, a Pegazus csillagképben rója útját a galaxis síkja fölött, mely a területen a fluxus köd is viszonylag sűrű, így ez a látómező szép keresztmetszetet ad galaxisunk négyléptékű szerkezetéről. Három szint, három különböző objektum típussal: Előtér csillagok, fluxus köd és az Öreg titokzatos ékkő a Tejút "fölött".



Scope: 200/800 SkyWatcher Newton
Mount: SkyWatcher NEQ6 pro upgraded
Guiding: Lacerta MGen autoguider
Camera: Canon EOS 600D
Exposure: 202*5 min on ISO 800 
Date: from 2016.06.01 to 2016.08.31
Location: Zselic

Find me on Facebook! 

Thursday, 16 March 2017

Messier 78

Messier 78 is definitely one of the most beautiful deep sky objects. It truly deserves the queen of reflection nebulas title. What we see, is clusters of newly born young stars and interstellar dust, as it orders by the star's gravity and forces of stellar wind. This composition greatly shows the contrast of star formation, as it violently whirls enormous amount of dust and gas, like ancient demons fight while actually new star systems, new cosmic life is being born.

The image was made by stacking 189 five minutes sub expos which were acquired during 7 nights at 3 different location.

A Messier 78 minden bizonnyal a legszebb mély-ég objektumok egyike. Méltán érdemli ki a reflexiós ködök királynője címet. A képen fiatal csillagok halmazait, és örvényló csillagközi port látunk, melyet a csillagok gravitációja és sugárzása egyaránt formál. Az ég ezen területén kiválóan látszik a csillagkeletkezés kettős mivolta, ahogy hatalmasa tömegeben könyörtelenül rángatja, szaggatja a csillagközi anyagot, mely Tóth Krisztián hasonlatával élve olyan, mintha ősi démonok harcolnának, pedig tulajdonképpen új csillagok, bolygórendszerek, új élet születik.

A kép 7 éjszakán át, 3 különböző országrészen, 189 expo átlagolásával készült.



Scope: 200/800 SkyWatcher Newton
Mount: SkyWatcher NEQ6 pro upgraded
Guiding: Lacerta MGen autoguider
Camera: Canon EOS 600D
Exposure: 189*5 min on ISO 800 
Date: from 2016.10.30 to 2017.12.31
Location: Kékes-tető, Ágasvár, Mezőfalva, Zselic

Find me on Facebook! 

Wednesday, 1 February 2017

IC417 - NGC1931

IC417 and NGC1931 open clusters surrounded by emission and reflection nebula in Auriga. On the northern hemisphere Auriga is an emblematic winter constellation. As the Milky Way runs through it, numerous open clusters and wide field of interstellar matter can be seen here. A small part of it is pictured in this H-alpha and RGB composit image.

IC417 és az NGC1931 nyílt halmazok emissziós ködökkel körül ölelve az Auriga csillagképben. Az északi féltekén az Auriga egy jellegzetes téli csillagkép. Mivel a Tejút sávja éppen keresztül halad rajta, számos nyílt halmazt és csillagközi anyag felhőt láthatunk ezen a területen. Ezek közül egy kisebb részt ábrázol az alábbi Hidrogén alfa és RGB kompozit fotó:



Scope: 200/800 SkyWatcher Newton
Mount: SkyWatcher NEQ6 pro upgraded
Guiding: Lacerta MGen autoguider
Camera: Canon EOS 600D
Exposure: 135*5 min on ISO 800 + 26*15 min H-alpha 12 nm (Astronomic)
Date: from 2016.10.30-2017.01.21
Location: Kékes-tető, Ágasvár, Tardos

Find me on Facebook!